A szaldó igen előnyös a felhasználók számára, hálózati szempontból viszont kevésbé hasznos, és egy uniós szabályzás is előírja a szaldó kivezetését. Ezzel párhuzamosan a kormány a hálózat rossz állapotára hivatkozva átmeneti betáplálási stopot is elrendelt, így jelenleg az újonnan létesített napelemekkel nem is érhető el a szaldó. Hogy az elszámolási rendszert pontosan mi fogja váltani, egyelőre nem tisztázott, de feltételezhető, hogy a Nyugat-Európából régóta ismert megoldás, a bruttó elszámolás váltja majd – itt eltérés van a betáplálás és a felvétel tarifája között. A G7 cikkében az osztrák és a német példán keresztül mutatja be a bruttó lehetőségeit.
Nem lesz nullás a villanyszámla
Ausztriában és Németországban fontos különbség Magyarországhoz képest, hogy a lakossági piacon is van szolgáltatói verseny, ez pedig azt jelenti, hogy a háztartások az adott település versenyétől függően eldönthetik, hogy kinek akarják eladni, illetve kitől akarnak vásárolni energiát. Egy konkrét példánál maradva: vegyünk egy olyan családi házat, amelynek éves átlagos áramfogyasztása 4800 kilowattóra, és a ház tetején legyen egy 4 kilowatt peak teljesítményű napelemes rendszer, amely az éves igényt nagyjából ki is elégíti. Éves szaldó esetén a háztartás nem fizetne számlát, Németországban viszont egészen más a helyzet.
Mivel a család csak a megtermelt energia 34 százalékát tudná helyben felhasználni, 3200 kilowattóra áramot az otthon betáplál, majd ettől függetlenül valamikor felvesz a hálózatból. A jelenlegi áramátvételi tarifa a mi példánknál maradva 8,6 eurócent, az átlagos lakossági áramdíj pedig Németországban 36,4 cent körül van kilowattóránként, de mint írtuk, van szolgáltatói verseny. Amennyiben az átlagos tarifát vesszük, képzeletbeli háztartásunk éves villanyszámlája 889,6 euró, havi átalányban 74 euró lesz. Ehhez kell még hozzáadni a rendszerhasználati díjat. Fontos kihangsúlyozni: ugyanez a háztartás jövőre már egészen más feltételek mellett adhat és vehet áramot.
Ausztriában a helyzet még bonyolultabb, itt az átvételi ár szolgáltatónként eltérő, tehát az osztrák háztartás elvileg válogathat, hogy kinek adja el az áramot. A szolgáltatók azonban csak akkor veszik meg a háztartás energiáját, ha az otthon az adott vállalattól vásárolja az áramot. Ez jelentősen beszűkíti a mozgásteret, inkább az átvételi és az eladási tarifa különbözete, valamint annak érvényesítési feltételei válnak fontossá. Elképzelhető például, hogy egy kedvező árrést csak hosszabb távú szerződéssel lehet elérni, a háztartásoknak tehát nagyon tudatosnak, tájékozottnak kell lenniük. A fenti példaotthonnál maradva, egy burgenlandi címmel számolva két szolgáltató közül választhatunk, az éves villanyszámla pedig mintegy 1500 euró lesz a rendszerhasználati díjjal együtt. Németországhoz hasonlóan tehát a nullszaldó itt is messze van, a napelemes rendszer csak csökkenti az energetikai kiadásokat.
Érdemes azt is hozzátenni, hogy az osztrák cégek általában sávos átvételi díjrendszert alkalmaznak: minél többet akar a háztartás betáplálni, annál kevesebbet fizetnek az áramért. A helyzetet tovább bonyolítja, hogy létezik egy zöld energiával foglalkozó koncessziós szereplő is, amely többek között az otthoni napelemes áramot vásárolja fel. A háztartás szerződhet tehát ezzel a vállalattal, majd egy másikkal oly módon a fogyasztásra, mintha nem is lenne napeleme. A fentiekre általánosságban elmondható, hogy a saját közvetlen fogyasztás növelésével lehet leginkább a számlát csökkenteni. Ha például háztartásunkban 1600 helyett 2400 kilowattórát tudnak elhasználni, máris sokkal kevesebb energiát szükséges vásárolni. A cél elérésében többek között az okosvezérlők segíthetnek. Hogy Magyarországon milyen lesz az új elszámolás, az továbbra is kérdéses. Egyelőre nehéz elképzelni, hogy kialakuljon a lakossági piacon a szolgáltatói verseny, ezért a német és osztrák példáknál valószínűleg egyszerűbb, erős állami kontroll alatt álló rendszert vezetnek majd be.
